Pályázati
Tér-kép pályázat
ím: Tér-kép
Kiíró: Műcsarnok, kultúrAktív Egyesület, Budapest Beyond Sightseeing
Határidő: 2012. 05. 10.
Pályázhat: 6-18 éves diákok
————————————-
TÉR-KÉP
FIGYELD MEG, ISMERD MEG ÉS TERVEZD ÚJRA A KÖRNYEZETED!
A Műcsarnok, a kultúrAktív Egyesület és a Budapest Beyond Sightseeing közös
makettpályázata 6-18 éves diákok számára
Az épített környezettel életünk minden másodpercében kölcsönhatásba kerülünk, mégis meglepően keveset foglalkozunk vele. A pályázat célja hogy a gyerekek átélhessék a kreatív tervezés örömét, miközben komplex ismereteket szereznek mindarról, ami egy várost várossá tesz és megtanulják, hogy felelősséggel tartoznak az épített és a természeti környezetért, annak megóvásáért és átörökítéséért.
Ösztönözni szeretnénk a diákokat, hogy tudatosan és kritikusan szemléljék az őket körülvevő teret és dolgozzák fel közösen településük egy tetszőlegesen választott közterületét (ez lehet bármilyen tér, park, utcarész stb.), megismerjék annak értékeit, felfedezzék hiányosságait és találják ki, hogy hogyan lehetne azt átalakítani úgy, hogy az ott élők érdekeit a leginkább szolgálja. Elképzeléseiket egy makett formájában jelenítsék meg.
E komplex téma feldolgozásához 3 féleképpen kívánunk segítséget nyújtani:
1. Igény szerint lehetőséget biztosítunk arra, hogy a pályázni vágyók egy ingyenesen, az iskolájukban tartott épített környezeti nevelési témájú, interaktív előadáson, foglalkozáson vehessenek részt a kultúrAktív Egyesület szakértőinek közreműködésével.
2. A kultúrAktív Egyesület Facebook oldalán közzéteszünk kreatív ötleteket, segédanyagokat és itt folyamatos konzultációs lehetőséget is biztosítunk. (
http://www.facebook.com/kulturAktiv)
3. További inspiratív lehetőséget kínál a Budapest Beyond Sightseeing Belvárosi iskolakerülés című sétája, melyet az első 10 jelentkező felsős vagy középiskolás osztály kedvezményes áron vehet igénybe. (Jelentkezés és további információ: http://www.beyondbudapest.hu
/magyarfelület/diákséták/Belvárosiiskolakerülés)
A legjobb pályaműveket 2012-ben kiállításon mutatjuk be és az arra érdemes makettterveket a helyi döntéshozók figyelmébe ajánljuk.
Pályázati feltételek:
A pályázatra 6-18 éves korú gyermekek alkotásait várjuk, egyénileg és csoportosan egyaránt. Bármilyen köztérre vonatkozó tervvel lehet pályázni (épület, növényzet, köztéri bútor stb).
A beküldött anyagnak tartalmaznia kell:
- A kitöltött pályázati adatlapot
- a kiválasztott helyszínről készült 10 db fotót vagy egy panoráma képet
- egy rövid leírást arról, hogy miért erre a helyre esett a választás (max.
1000 karakter)
- a makettről készült 10 db fotót
A képeket kizárólag 600dpi-s felbontásban, jpg formátumban, álló A2-es nyomtatási mérettel, illetve a panoráma képeket 59 cm-es magassággal fogadjuk el. A maketthez használt anyag és művészeti technika szabadon választott, maximális magassága 35cm. A maketteket a bírálathoz nem kell beküldeni, de kérjük, őrizzék meg őket az eredményhirdetésig.
A beérkezett anyagot szakmai zsűri bírálja el és a legizgalmasabb művek alkotói jutalomban részesülnek, illetve minden pályázó és érdeklődő részt vehet a pályázat záró rendezvényén, melyen egy meglepetés performance-szal szeretnénk kedveskedni a megjelenteknek.
Beküldési határidő: 2012. május 10.
További információ: .(Az email cím megtekintéséhez engedélyezni kell a JavaScriptet)
________________________________________
Posted by Bánk Gábor on 11/04 at 09:52 de.
Hírek •
Pályázati •
(81)
Comments •
(0)
Trackbacks •
Permalink
Pályázat tanárasszisztens fogadására
Cím: Egész életen át tartó tanulás program / Comenius tanárasszisztens fogadása
Kiíró: Tempus Közalapítvány, Európai Bizottság
Határidő: 2012. 01. 31.
Pályázhat: óvodák, általános és középiskolák
————————————-
Egész életen át tartó tanulás program / Comenius tanárasszisztens fogadása
Pályázhatnak: óvodák, általános és középiskolák
Kiíró: Európai Bizottság
Pályázatkezelő: Tempus Közalapítvány
Beadási határidő: 2012. január 31.
Pályázatot nyújthatnak be azok a magyar óvodák, általános és középiskolák, amelyek Comenius tanárasszisztenst fogadnának a programban részt vevő országokból. Az asszisztensi tevékenység 13-45 hét közötti időszakban heti
12-16 órában zajlik, és a pályázat beadását követő tanév valamely időszakára esik.
A tanárasszisztensnek nemcsak az a feladata, hogy idegen nyelvet (anyanyelv és az EU egy más hivatalos nyelve) vagy valamely tárgyat idegen nyelven (a fent felsorolt nyelveken) tanítson, hanem általános országismereti tudnivalókat is át kell adnia a hazájáról. A tanárasszisztens a tanórán lehetőség szerint támogatja a diákok közti csoportmunkát, iskolai projektek megvalósítását, segít a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában.
A fogadó iskolák többek között a következő tevékenységekhez kaphatnak asszisztensi segítséget:
- közreműködés az osztálytermi tanításban, a tanulók csoportos munkájának támogatása, projekt-alapú oktatás segítése
- az európai dimenzió bevezetése vagy megerősítése az intézményben
- a tartalomalapú nyelvtanítás megvalósítása valamely tantárgy idegen nyelven való tanítása által
- a tanulók idegen nyelvi szövegértésének és kifejezőképességének fejlesztése, az iskola nyelvi kínálatának gazdagítása
- különböző projektek, mint pl. e-Twinning, Comenius iskolai partnerségek vagy Comenius régió együttműködések kidolgozása és megvalósítása
- a sajátos nevelési igényű tanulókkal folytatott munka
A 2012-es pályázati év prioritásai
Előnyt élveznek:
- az olyan fogadó iskolák által benyújtott pályázatok, melyek eddig még nem fogadtak tanárasszisztenst;
- az olyan fogadó iskolák, melyek egy kevéssé használt és tanított nyelv oktatására vagy egy kevéssé használt és tanított nyelven történő tantárgy oktatására igényelnek tanárasszisztenst;
- az olyan fogadó iskolák, melyek a nyelvi órákon túl, egyéb tárgyak oktatásába is tervezik a tanárasszisztens bevonását;
- az olyan fogadó iskolák, melyek a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásába is tervezik a tanárasszisztens bevonását.
A részletes pályázati felhívás és a szükséges űrlapok megtalálhatók a Tempus Közalapítvány honlapján: http://www.tka.hu.
További információ:
Tempus Közalapítvány
1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Infóvonal: (06 1) 237 13 20
E-mail: .(Az email cím megtekintéséhez engedélyezni kell a JavaScriptet)
Web: http://www.tka.hu
_______________________________________________
Posted by Bánk Gábor on 11/04 at 09:50 de.
Hírek •
Pályázati •
(45)
Comments •
(0)
Trackbacks •
Permalink
Alkotói pályázat - hulladékból
Cím: Alkotói pályázat - hulladékból
Kiíró: Harmónium Független Kommunikációs Egyesület
Határidő: 2011. 12. 10.
Pályázhat: Magánszemélyek, kiemelten a 6-18 éves korosztály
————————————-
Cím: Alkotói pályázat - hulladékból
Kiíró: Harmónium Egyesület
Határidő: 2011. 12. 10.
Érvényes: 2011. 12. 10.
Tárgymutató: alkotói pályázat
Pályázhat: Magánszemélyek, kiemelten a 6-18 éves korosztály
Kreatív alkotói pályázatot hirdet a Harmónium Egyesület “Alkoss valamit hulladékból!” címmel.
Az alkotások alapanyaga bármi lehet, ami másodnyersanyag, vagy hulladék. Az alkotások témája, funkciója is tetszőleges.
A pályázat célja a lakossági hulladékcsökkentés elősegítése, illetve a tudatosabb vásárlásra és energiafogyasztásra irányítani a figyelmet. Maga a pályázat is ökotudatosan valósul meg, mivel az elkészített alkotásokról elegendő csupán egy fotó eljuttatása a kiíróhoz.
A nevezés módja: A http://www.aprolepes.hu oldalon a bejelentkezés után a Pályázat menüpontban van lehetőség az alkotások feltöltésére. Egy pályázó korlátlan számú pályázatot nyújthat be egyesével más-más címet adva az alkotásoknak. A pályázat során szükséges megadni a felületen az alkotás címét és alapanyagát.
Az alkotások elküldhetők a fenti megkötések mellett a .(Az email cím megtekintéséhez engedélyezni kell a JavaScriptet) címre is. Ebben az esetben a levélben szükséges megadni az életkort is!
Valamennyi alkotás elérhető lesz a http://www.aprolepes.hu/galeria oldalon, ahol az alkotások értékelésére is lehetőség nyílik a nagyközönség számára.
Pályázati határidő: 2011. 12. 10.
Döntés: 1012. 01. 08.
A legsikeresebb alkotásokat a zsűri döntése alapján egy győri kiállításon mutatjuk be, valamint a zsűri dönt az első három fődíjasról, illetve a weblap látogatói a közönségdíjról!
Fődíj: Megmentheted a Földet!
Egyéb díjak: részvétel a győri kiállításon (útiköltség fedezésével), ökotudatos ajándékok, ökodesign tárgyak.
További részletek a http://www.aprolepes.hu oldalon találhatók.
További információ a .(Az email cím megtekintéséhez engedélyezni kell a JavaScriptet) címen kérhető, vagy a kiírónál
közvetlenül: Harmónium Egyesület, Tel.: 06-1-2103090
__________________________________________________
Posted by Bánk Gábor on 10/14 at 09:54 de.
Hírek •
Pályázati •
(76)
Comments •
(0)
Trackbacks •
Permalink